2009. március 28., szombat

Csobánczy

Mindenkivel örömmel tudatjuk, hogy családunk a tegnapi napon újabb jövevénnyel gazdagodott. Nem, nem egy pókot találtunk már megint a fürdőszobában, hanem az Ikeában vásároltunk egy fehér plüss kispatkányt. Névadója Geszti Zsófia Anna, kérem, jól jegyezzék meg az új plüssállat nevét: Csobánczy.
Csobánczy.

2009. március 26., csütörtök

You just haven't earned it yet baby


Kedvenc együttesemről még, valószínűleg, sokat fogok írni, most csak néhány trívia róluk.
Már a név is sokatmondó: The Smiths - magyarul Kovácsék.
Jussanak eszünkbe róla a hétköznapi, átlagos, szürke életek, a vasárnapi ebédek és kocsilemosások - ez az az unalom, amitől való menekülést jelképezi a névválasztás. Persze ugyanúgy jelezheti az egyhangú és sivár valóság és az álmaink közötti űrt is.

Az együttes énekese és szövegírója, Steven Patrick Morrissey az angolszász világban még mindig ünnepelt legenda, annak ellenére, hogy az együttes 1987-es feloszlása után kevésbé sikeres szólókarriert futott be, mint korábban a Smiths.
Zenéjük a brit indie stílushoz tartozik, dalaikat Johnny Marr virtuóz gitárjátéka fémjelzi. Marr és Morrissey párosát sokan hívták már "a match made in Heaven"-nek (az Isten is egymásnak teremtette őket): Morrissey okos, szellemes, vitatkozó, elgondolkodtató szövegei és Marr természetfölötti dallamai feledhetetlen élményt adnak rajongók millióinak.

Íme két sor Morrissey egyik dalszövegéből:

"Yellow and green, stumbling block,
I'm a 20 digit combination to unlock"
(I Keep Mine Hidden)

Fontos megjegyezni, hogy a New Musical Express 2002-ben tartott egy szavazást a zenerajongók körében arról, melyik az elmúlt ötven év legbefolyásosabb együttese a világon. Az eredmény szerint a lista élén a The Smiths állt, maga mögé utasítva még Beatles-éket is...


Ez a daluk nem hozott kiemelkedő sikert, inkább a könnyebben emészthetők közé tartozik. Morrissey fanyar, melankólikus, szkeptikus szövege és Marr játékos dallama szépen ellenpontozzák egymást benne.

If you're wondering why
All the love that you long for eludes you
And people are rude and cruel to you
I'll tell you why
You just haven't earned it yet, baby
You just haven't earned it, son
You just haven't earned it yet, baby
You must suffer and cry for a longer time
You just haven't earned it yet, baby
And I'm telling you now ...

If you're wondering why
When all I wanted from life was to be Famous
I have tried for so long, it's all gone wrong
I'll tell you why
But you wouldn't believe me
You just haven't earned it yet, baby
You just haven't earned it, son
You just haven't earned it yet, baby
You must suffer and cry for a longer time
You just haven't earned it yet, Baby
And I'm telling you now ...

Today I am remembering the time
When they pulled me back
And held me down
And looked me in the eyes and said
You just haven't earned it yet, baby
You just haven't earned it, my son
You just haven't earned it yet, baby
You must stay on your own for slightly longer
You just haven't earned it yet baby
And I'm telling you now ...

2009. március 24., kedd

Régi érzés

Langyosan úszik az este, a csöndes lomhaság
Monoton egykeséged nekem nem elég. Vagy is,
meg nem is vagy, képernyőképed idegen nekem
Tudatomon nyomasztó, nehéz posztókabát:
Nem vagyok viszonyszód, névutód, birtoknévmásod
Lángomat takarékra tette tompuló hiányod.

A neurális WiFi


Vajon miért van az, hogyha valaki kedvesen ránk mosolyog, önkéntelenül is visszamosolygunk rá? A válasz az úgynevezett tükörneuronok rendszerében keresendő. A tükörneuronok felelősek az agyban az érzelmeknek egyik emberről a másikra való ragadásáért, lehetővé téve így, hogy átérezzük mi is, amit a másik érez, s így szinkronitásba kerülhessünk vele. Végsősoron a társas érintkezéshez szükséges képességeink és készségeink múlnak a tükörneuron-rendszerünkön: segítségével észleljük, megérezzük, amit a másik akarhat, így lehetővé teszi, hogy helyzeteket mérjünk fel, és azokra a megfelelő reakciót tudjuk választani.

Az idegtudománnyal foglalkozó tudósok véletlenül fedezték fel a tükörneuronokat 1992-ben, amikor egy majmokkal foglalkozó kísérlet során azt próbálták kideríteni, hogy az agy milyen területei felelősek az egyes egyszerűbb mozgások irányításáért. Alapos vizsgálatokkal kiderítették, hogy a mozgatásért felelős idegsejtek között van egy csoport, ami az adott mozdulat megfigyelésekor is aktív: már csupán valamilyen mozdulatsor látványa kiváltja ezeknek az idegsejteknek az ingerületét. A kutatók ezeket az idegsejteket ezért tükörneuronoknak nevezték el.
További kísérletek során fény derült arra is, hogy ugyanezek a neuronok játszanak aktív szerepet a gyermekkori tanulási folyamatokban, különösen az utánzásos tanulás során. A gyerekek ugyanezen idegsejtek aktív munkájával sajátítják el a társas viselkedési készségeket is.

A tükörneuronok bonyolult rendszere lehetővé teszi, hogy a másikkal való együttérzés során a két ember agya között egyfajta híd épüljön. Daniel Goleman nagyszerű Társas intelligencia - az emberi kapcsolatok új tudománya c. könyvében leírja, hogy a nevetés a legrövidebb távolság két agy között: megállíthatatlan „ragály”, amely azonnali összeköttetést hoz létre. Mikor két ember együtt nevetgél, a kötelék szorosabbra fonódik közöttük. Minél nagyobb szinkronitásban vannak, minél boldogabbnak érzik magukat egymás társaságában, annál erősebben „rezonálnak” egymással.
Ehhez kapcsolódik a kutatások további eredménye, mely kimutatta, az autista egyéneknél rosszul működik a tükörneuronrendszer, és ez hozzájárulhat ahhoz, miért nem reagálnak megfelelően mások viselkedésére.

A fentiekből számomra az következik, hogy ha a tanulási folyamatokban is aktívan részt vesznek a tükörneuronok, akkor maga az empátiakészség is fejleszthető. Ez tehát azt jelenti, ha van (ön)motiváció, kívülről is tudjuk irányítani a saját neuronjaink működését. És máris itt vagyunk a „nurture vs nature” (az öröklött vagy tanult képességek határozzák meg inkább egy ember viselkedését) nagy kérdésénél...
Szívesen olvasnék egy tanulmányt arról, mennyire intenzív a tükörneuronrendszer munkája szöveges üzenetek (kép és hang nélküli online társalgás) váltásakor, amikor legfeljebb csak szmájlik állnak rendelkezésre a mondataink mögötti érzelmek közvetítéséhez, és sokszor csak a saját képzelőerőnkre hagyatkozhatunk a másiknak a szavakon túli fizikai reakciói felmérésében.
Erre Daniel Goleman fent említett könyvében csak egy mondatban tér ki: „Az internet világából hiányzik az a fajta visszajelzés (arckifejezések, hangtónus stb.), melyre az orbitofrontális kéregnek (erről bővebben később fogok írni - Zs.) szüksége van ahhoz, hogy társas érintkezés során a helyes nyomon maradhassunk.”

2009. március 23., hétfő

Szélsőbaloldali terrorizmus a '70-es években


Kedves gyerekek, ma a szélsőbaloldali terrorizmusról mesélek nektek. Az apropó, hogy a hétvégén láttuk a Baader-Meinhof csoport című filmet. Kitűnő, bármit is ír róla az est.hu.
A szélsőbaloldali terroristák a hetvenes években élték virágkorukat, amikor még úgy nézett ki, a szocializmus egy megvalósítható valami, nem csupán egy az emberi szerzésvágyat és önzést nagyvonalúan figyelmen kívül hagyó, idealista világnézet, amelynek naiv és ártatlan testét feltörekvő, élelmes és aljas gazemberek sora becsteleníti meg. Ilyen feltörekvő gazemberek voltak ezek a terroristák is, akikről alább szó lesz, csak pechükre rossz eszközt és rossz utat választottak a húsosfazék elfoglalására.
Ha a kályhától akarunk indulni, akkor a hatvanas évekbe kell visszatekintenünk, a hippikorszak kezdetének, a diákmozgalmaknak az időszakára. A szélsőbalos terroristák ugyanis a hamar kihunyó diáklázadások továbbéltetőinek tartották magukat, még ha a korabeli diákvezérek nem is vállaltak velük közösséget.
A hatvanas évek végén tehát igencsak befűtöttek a jóléti, fogyasztói társadalmaknak. Ekkor erősödtek fel a vietnami háborút ellenző hangok (Martin Luther King vezetésével 1967-ben New Yorkban tüntettek, Muhammad Ali megtagadta a katonai szolgálatot, az NSZK-ban a tiltakozások miatt 1968-ban szükségállapotot vezettek be stb.), a világ a virággyermekektől volt hangos, akik marihuánán kívül mást nem is nagyon akartak vásárolni. Megtagadták szüleik polgári értékrendjét, kommunákba verődtek mindenki mindenkivel alapon, és a kapitalista világ végét várva gitároztak giccses tábortüzeknél.
Az ártatlan világvégevárásban azonban nem minden fiatal találta meg önmagát. Bár a diáklázadások elsősorban Párizshoz köthetők, a terrormozgalom mégis inkább az NSZK-ban szökött szárba. Az olaj a tűzre egy rendőri túlkapás volt: 1968 júniusában Nyugat-Berlinben a diákok tüntetést szerveztek Reza Pahlavi iráni sah látogatása ellen, ahol egy 26 éves tüntetőt halálosan megsebesítettek. A szemet szemért, fogat fogért elv úgy tűnik, a virággyermekek viráglelkében is ott rejtőzött - legalábbis néhányukéban -, mert a gyilkosságra gyilkosság, terrorra terror választ adták.

A német terroristák Ádám-Évája Andreas Baader és Gudrun Ennslin volt, akik már 1968 áprilisában felgyújtottak két frankfurti áruházat, amiért 3 évre be is zárták őket annak rendje és módja szerint. A páros később kiegészült Ulrike Meinhoffal, és először Baader-Meinhof-csoport néven, később Vörös Hadsereg Frakcióként (RAF) hajtották végre terrorcselekményeiket. 1972-ben aztán a csoportra súlyos csapást mértek, 60 tagjukat, köztük a vezetőket elfogták és bebörtönözték, de a Vörös Hadsereg Frakció mégsem szűnt meg, csupán az első nemzedék átadta helyét a másodiknak. Az új generáció legérdekesebb és egyben legfontosabb tagja dr. Wolfgang Huber pszichiáter volt, aki klinikai betegeiből verbuvált terrorcsapatot. Meggyőződése lett, hogy a lelki betegségeket a kapitalizmus igazságtalan berendezkedése okozza, így tulajdonképpen terápiás módszertani újításként is felfoghatjuk tevékenységét. 1975-ben betegeinek egy csoportja elfoglalta az NSZK svédországi nagykövetségét, azt követelve, hogy engedjék szabadon bebörtönzött társaikat. Miután a német kormány nem engedett a zsarolásnak, jól fel is robbantották az épületet, és két követségi diplomatát megöltek.

A RAF vezetőit végül elítélték - képletesen és a gyakorlatban is. A német polgárok szimpátiáját nem sikerült kivívniuk, nem sikerült ráébreszteniük a lakosságot, miféle igában tartja őket az állam, sőt a biztonságra vágyó emberek inkább elborzadtak tetteiktől. A gyakorlati elítélés pedig életfogytiglani büntetést jelentett, amelyet Ulrike Meinhof nem is tudott elviselni: 1976-ban öngyilkos lett börtönében.

Itt azonban még nincs vége a történetnek: Meinhof halálát a szabadlábon lévő társai meg akarták bosszulni. 1977-ben sorozatos terrorakciók következtek. Ezek a terrorakciók még nem a mai, tömegeket célba vevő cselekmények voltak, egyrészt mert a szélsőbaloldali terrorizmus célpontja az államhatalom, másrészt mert akkoriban a tömegtájékoztatási eszközök még nem tudtak olyan látványosan és élőben közvetíteni a katasztrófák helyszínéről (hol volt akkor még a CNN!), hogy megérje a befektetést egy ikertornyos támadás. Ennek megfelelően '77 áprilisában a német főállamügyészt gyilkolták meg a Fenyő-gyilkossághoz nagyon hasonló módszerekkel (egy piros lámpánál két motoros állt a kocsija mellé, és testőreivel együtt kivégezték, majd elhajtottak), aztán júliusban a Dresdner Bank igazgatója járt pórul. Ennek a gyilkosságnak az az érdekessége, hogy a direktor saját keresztlánya is a merénylők között volt. Szeptemberben pedig elrabolták a német gyáriparosok és munkaadók szövetségének elnökét, váltságdíjat és a bebörtönzött aktivistáik szabadon engedését követelve. Ezzel egy időben palesztin terroristák is hasonló követeléssel álltak elő szolidaritásból, csak ők egy Lufthansa repülőgépet térítettek el. A német terrorelhárító kommandó azonban a nyomukba eredt, Szomália fővárosának repterén megrohanták a gépet, és néhány másodperc alatt ártalmatlanná tették a támadókat. Egy követelődző csoport kilőve. A hatóságok a német emberrablókkal pedig nem voltak hajlandók tárgyalni, akik ezért kivégezték foglyukat.

Ezek után néhány évig ismét csend következett, majd a RAF 1981-ben hallatott magáról ismét. Ez azonban már egy halódó szervezet utolsó próbálkozása volt, a nyolcvanas évekre a nyugatnémetek tulajdonképpen felszámolták a szélsőbaloldali terrorizmust.

(Forrás: Molnár Máté: Szélsőbaloldali terrorizmus a hetvenes években. Rubicon melléklet, 1998/8.)

2009. március 22., vasárnap

Képviselőfánk


Tegnap ez készült a konyhában. Az égetett tészta elkészítése és megsütése nagy precizitást igényel, itt minden aránynak, a sütési hőfoknak és időnek a szükségeshez képesti kis eltérése teljesen elronthatja a végeredményt.

2009. március 19., csütörtök

Mi is az a térdhegedű?



A térdhegedű, vagy ismertebb nevén viola da gamba, a reneszánsz és a barokk zene egyik fő hangszere volt. Legkorábbi ábrázolása egy 1497-re datált képen, a bolognai San Giovanni in Monte templomban található. A térdhegedű nevét onnan kapta, hogy a zenész játék közben a térdei közé veszi a hangszert - nagyjából úgy, ahogyan a csellisták tartják a csellót, de a gambának nincs lába, így a hangszert teljes egészében a játékosnak kell térdeivel megtartania. Többféle méretű gamba létezik, egészen kicsi, a hegedűhöz hasonlatostól - azt is a térd között tartva szólaltatják meg - a csellóméretűig. A XVII. század végére a gambák kezdtek teljesen kiveszni, egyedül a basszus változata (a violone) maradt fenn továbbra is.
A viola da gamba nagy mestere a francia Marin Marais (1656-1728) volt, aki a Napkirály, később pedig XV. Lajos udvari zenészeként is dolgozott a híres Lully és Saint-Colombe mellett. Fő műve az az ötkötetes gyűjtemény, melyben gambaművei találhatók. Marais elmélyült zenéje, melyben a legkülönbözőbb hangulatok lefestésével próbálkozott, kivételes érzékenységről árulkodik. Ennek méltó illusztrációja a „Sonnerie de Ste-Geneviève du Mont-de-Paris” (A párizsi Sainte Geneviéve harangjai) c. darab, melyet a gamba virtuóz játéka és a lüktető, nyugtalan ritmus tesz egyedülállóvá.
Alain Corneau Minden áldott reggel (Tous les matins du monde) című, 1991-ben készült filmje Maraisnak állít emléket Gérard Depardieu és fia, Guillaume Depardieu főszereplésével.
Íme egy részlet a filmből, melyben egy percre gyönyörködhetünk a gamba hangjában.

2009. március 18., szerda

Émile és a nők

Émile Durkheim írt egy könyvet, amelynek az a címe, hogy Az öngyilkosság. Most ezt nem vágom pontosan, de mintha doktori disszertációnak készült volna. Ehhez képest elég jól sikerült. Nem tudom, hány doktori disszertáció határozta meg egy tudomány későbbi fejlődési irányát annyira, mint ez a munka. A könyvnek nem is az öngyilkossággal kapcsolatos elmélet a lényege, noha ezt is be kell nyalnia minden szociológia szakos hallgatónak, hanem az a módszertani megközelítés, amellyel a témát vizsgálja, és amely páratlan a szociológia addigi történetében. A mű 1897-ben íródott, a XIX. században pedig a szociológia még igencsak gyerekcipőben járt olyan szempontból, hogy inkább a filozófiához hasonlított, semmint egy önálló, saját kutatási területtel, saját módszertannal és saját, elismert egyetemi tanszékekkel rendelkező tudományhoz. Ekkoriban még a legtöbben, akik a témáról írtak (Comte, Spencer, Marx stb.) inkább csak "a társadalom, ahogy azt Móricka elképzeli" megközelítést alkalmazták.
Durkheim volt az első, aki elkezdte ezt a filozófiai héjat lehámozni és gyakorlati tudománnyá változtatni a szociológiát. Ennek az első lépéseit pedig ebben a művében tette meg. Rendszerető, tüchtig ember volt, ezért azt mondta, hogy nem lehet társadalomról csak úgy, kávéházi stílusban fecsegni, hanem meg kell határozni a vizsgálandó tárgyat, pontosan körül kell írni, nem elégedhetünk meg a hétköznapi fogalmakkal, mert azok sokszor félrevezetőek, sok különböző jelentés tapad hozzájuk, ezért nem egyértelműek. Az így meghatározott fogalmakat lehet csak vizsgálni, méghozzá úgy, hogy előbb hipotéziseket állítunk fel, majd ezeket empirikus úton ellenőrizzük. Ehhez pedig adatokra lesz szükségünk. Az öngyilkosság azért lett klasszikus, mert ezt a vizsgálati elvet először alkalmazta, és sokaknak bejött. Végre volt önálló módszer, aminek hiánya meglehetősen frusztráló egy zsenge tudomány számára. Ekkor kezdett tehát a szociológia összefonódni a statisztikával. A könyvben ennek megfelelően egy csomó táblázat és ábra van, Durkheim könyörtelenül cáfolja e kérlelhetetlen számok tükrében kora filoszainak az öngyilkosságról alkotott elméleteit. Igazi kockafejű benyomását kelti, és logikus lépésekben jut el saját öngyilkosságtípusaiig, amelyeknek ismertetésétől most - szerencsétekre - eltekintek.
Hogy Durkheim azért mégis hús-vér ember volt és nem az első, dokumentálatlan számítógép, arra a könyv végén derül fény, amikor is rátér arra a kérdésre, hogyan lehetne a különféle öngyilkosságfajtákat visszaszorítani. Szépen halad előre, takarítja el az útból a szemetet, amíg egyszer csak falba ütközik:

"Egyfajta öngyilkosságot nem tudunk... megállítani, a házassági anómiából fakadót (az anómia szintén Durkheim fogalma, amely nagyon durván a változó társadalomban meggyengülő értékek és normák miatt bekövetkező talajvesztést jelenti; ez az öngyilkossághoz vezető egyik ok - eszedtokja). Úgy látszik, hogy itt megoldhatalnan ellentmondással van dolgunk... A házassági anómiából eredő öngyilkosságok számának csökkentésére az egyetlen mód: megnehezíteni a házasság felbontását. A problémát azonban az teszi rendkívül zavaróvá, szinte drámaivá, hogy ha ezen a módon csökkentjük a férjek öngyilkosságát, elkerülhetetlenül növeljük az asszonyokét. Vajon szükségszerű-e feláldoznunk az egyik nemet (a nőre gondol, természetesen - eszedtokja), nincs más megoldás, mint kiválasztani a két rossz közül a kisebbet? Nem látom be, hogy volna más kiút is, annyira nyilvánvalóan ellentétesek a házasfelek érdekei. Minthogy az egyik félnek (a férfinak - eszedtokja) elsősorban szabadságra, a másiknak (a nőnek - eszedtokja) pedig fegyelemre van szüksége, a házasság intézménye nem lehet egyformán hasznos mindkettőnek." Az, hogy a válás csökkenti a férfiak öngyilkossági hajlandóságát és növeli a nőkét, amiatt van, hogy "a nemek nem egyformán vesznek részt a társadalmi életben. A férfi tevékenyen benne él, a nő viszont lényegében távolról szemléli. Emiatt a férfi sokkal nagyobb mértékben társadalmi lény, mint a nő."

Hoppá! De lesz ez még cifrább is, úgyhogy női olvasóimat megkérem, kapaszkodjanak hajcsavaróikba, folytatjuk a pedáns Durkheim gondolatmenetét:

"Azt természetesen semmiképpen sem tételezhetjük fel, hogy a nő valaha is alkalmas lesz arra, hogy a férfiéval azonos funkciókat töltsön be a társadalomban..." - írja, majd jön a verdikt: "Ami azokat illeti, akik haladéktalanul egyenlő jogokat követelnek a nőnek a férfiéval, ők elfelejtik, hogy századok munkájának eredményét nem lehet egyik napról a másikra kiküszöbölni, s hogy ezenkívül ez a jogi egyenlőség mindaddig jogosulatlan, amíg ennyire szembetűnő a pszichológiai egyenlőtlenség."

Sokat nem akarok hozzátenni a dologhoz, akár lehet legyinteni is az egészre, vagy azt mondani, hogy lám-lám, a tudósok (szociológusok) sem tudnak koruk normáitól távolságot tartani. Ne feledjük, hogy pl. a rabszolgaságot is csak az 1865-ben befejeződő polgárháború törli el Amerikában - ez mindössze harminc évvel Az öngyilkosság keletkezése előtt történik. Ennek fényében egy kis nemi megkülönböztetés igazán semmiség. Az akkoriban éledező szüfrazsett-mozgalom valószínűleg bökte Durkheim csőrét, és ezért helyezett el egy oldalvágást a műben. A dologban csak az a vicces, ami miatt a hosszú bevezetőt írtam: hogy pont Durkheim, és hogy pont ebben a művében. Hát Émile, ha még hallod odafent, van egy kis gond: ehhez a részhez elfelejtettél állításaidat alátámasztandó egy-két táblázatot mellékelni.

2009. március 17., kedd

kép

Mielőtt folytatnám a mélytudományos bejegyzések sorát, íme egy kép, mely a fenti cikk méltó illusztrációja is lehetne.

2009. március 16., hétfő

Ada Lovelace, a számítógépes programozás anyja















Ki gondolná, hogy Byron, a nagy angol költő egyetlen törvényes gyermekét, Ada Lovelace grófnőt tekinti a matematikus társadalom a világ első számítógép programozójának?
Az 1815-ben született Ada sosem látta édesapját, aki nem sokkal lánya születése után elhagyta a családot. Lady Noel Byron, Ada édesanyja nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy leánya komoly szakemberektől kapjon képzést, akinek matematikai tehetségét tanítói korán fel is fedezték. Ada egyébként nemcsak a matematikában, logikában és geometriában jeleskedett, hanem járatos volt a zenében és irodalomban is. Egész fiatalon tagja lett a Kékharisnyák társaságának, itt ismerkedett meg az ismert női matematikussal, Mary Fairfax Somerville-lel. Rajta keresztül találkozott Charles Babbage-dzsel, az úgynevezett differenciálgép, majd az analitikus gép – ősszámológépek - tervezőjével. Az analitikus gép gondolata felkeltette Ada érdeklődését, aki innentől fogva haláláig Babbage közeli munkatársaként dolgozott a gép megtervezésén. Ada 1843-ban olyan programokat - „ősszoftvereket” - dolgozott ki a géphez, melyeket lyukkártyákon tároltak volna. (A gép technikai problémák miatt sosem épült meg.)
Az analitikus géppel kapcsolatos jegyzeteiben kidolgozta a számítógépes programozás alapkoncepcióit, és a mai számítógépes nyelvek fontos alapelemeit is. Megjósolta a számítógépes programokban rejlő számos lehetőséget is, mint például a grafikai tervezést, illetve komplex zenék megírását. (Úgy is tekinthetünk rá, mint az elektronikus zene egyik úttörőjére.)

„Again, [the Analytical Engine] might act upon other things besides number, were objects found whose mutual fundamental relations could be expressed by those of the abstract science of operations, and which should be also susceptible of adaptations to the action of the operating notation and mechanism of the engine . . . Supposing, for instance, that the fundamental relations of pitched sounds in the science of harmony and of musical composition were susceptible of such expression and adaptations, the engine might compose elaborate and scientific pieces of music of any degree of complexity or extent.”

Ada társaságához tartozott a kaleidoszkóp feltalálója, Sir David Brewster, a sztereoszkóp és az elektromos távíró feltalálója, Charles Wheatstone , továbbá Charles Dickens és Michael Faraday is. Igen fiatalon, alig 37 évesen halt meg méhrákban, nyughelye sosem látott édesapja sírja mellett található.
1980-ban az Amerikai Védelmi Minisztérium az új programnyelvét, a Brit Számítógép Társaság pedig a legnevesebb elismerését nevezte el Adáról. Érdekesség még, hogy az ő képe szerepel a Microsoft eredetiséget igazoló hologramos matricáin is.

Linkek, további olvasnivalók:

http://hu.wikipedia.org/wiki/A_számítógép_története

http://www.scitech.mtesz.hu/10kiraly/index.html

2009. március 12., csütörtök

Venetian Snares - breakcore zene


A Venetian Snares egy Aaron Funk nevű kanadai srác zenei projektje. Stílusa a breakcore, mely olyan elektronikus zenét jelöl, ahol az ipari, jungle, hardcore techno és IDM (intelligent dance music) elemei break-ritmusban egyesülnek. A hagyományosabb melódiákhoz szokott fül nehezen emészti meg ezt a sokszor igen zajos, disszonáns, kakofón zenét, Aaron Funk egyik dala viszont annyira megfogott, hogy szinte örökre a rabjává is tett. Érdekes vonatkozása ennek a dalnak, hogy egy olyan albumra került fel, melynek magyar címe van: „Rossz csillag alatt született”. (Sőt, a lemez minden számának magyar címe van!) Arról, hogyan készült az album, itt lehet olvasni. A Rossz csillag alatt született minden dalának alapja szimfonikus, többnyire vonószene, és ezzel keverednek a breakcore-elemek. A Szamár Madár c. dal hátborzongatóan gyönyörű, még akkor is, ha szokatlan benne az erőteljes, sokszor erőszakos dob hangja. A fent említett riportban Funk elmondja, hogy Bartóktól és Edward Elgartól is emelt be egy-két elemet a művébe.
A dal zseniálisra sikerült, nyitott füleknek muszáj meghallgatni! (Számomra a hosszúra nyúlt intro után (1:45-től) a legizgalmasabb.)

Religulous



Nemrég volt alkalmam megnézni egy szándékosan provokatív, igen szórakoztató amerikai dokumentumfilmet az ábrahámi vallások (iszlám, júdaizmus, kereszténység) irracionális világáról. A film címe a "religious" (vallásos) és a "ridiculous" (nevetséges) szavak összevonásából született. A magát agnosztikusnak tartó Bill Maher (stand-up komédiás, beszélgetős tévéműsorok készítője, társadalmi és politikai kommentátor, számos könyv szerzője) a maga vitriolos, szókiforgató stílusában olyan mértékben húzza le a keresztvizet ( ;) ) a vallási rendszerekről és a vallásos elvakultságról, hogy szinte bizonyos, itthon a filmet nem fogják bemutatni. (Valaki meg is jegyezte az interneten: „Szinte látható, amint az egyház betiltatja (a filmet) a tagjainak.”)
Maher nevetségessé teszi az interjúalanyait, amivel egyben elgondolkodásra készteti a nézőt. Ilyen például a következő példa:

Az 1Mózes19-ben (Teremtés könyve) Isten angyalokat küld Lótért, hogy kiszabadítsa őt és családját Szodomából a nagy pusztulás elől. A Biblia megjegyzi, hogy a városban Lót az egyetlen igaz ember. Amikor az angyalok odaérkeznek a házához, a romlott szodomai férfiak megragadják őket, hogy erőszakot tehessenek rajtuk. Lót ekkor rimánkodni kezd nekik, hogy ne tegyék, inkább kiküldi hozzájuk a leányait, hogy azokat erőszakolják meg (8-as vers).
Bill Maher ezzel kapcsolatban epésen megjegyzi: felejtsd el a King James Bibliát (nálunk ugyanilyen a Károli Gáspár-féle Biblia), én inkább a Rick James Bibliára esküdnék, mert abban több moralitás található. (Rick James igen vad életstílusáról híres rap-zenész volt a kilencvenes években ).

A másik kényes téma keresztények számára a Jézus és az egyiptomi Hórusz istenség élettörténetében megtalálható rengeteg közös pont, melyekre Maher felhívja a nézők figyelmét. Itt egy lista a sokkoló párhuzamokról. Mindezekből, még ha csak a fele lenne igaz, egy elfogulatlan ember könnyen levonja azt a következtetést, hogy a bibliai Jézus-történet tulajdonképpen a Hórusz-történet reciklált változata.

Maher továbbá önjelölt prófétákat, messiásokat (az egyikük magabiztosan állítja magáról, ő tulajdonképpen Krisztus második megjelenése a földön) is megszólaltat, de a legérdekesebb riportja egy kvázi-antiszemita, anticionista rabbival (Yisrael David Weiss) készült, aki a palesztin zászlót mintázó jelvényt hord a kaftánján, és aki a Holocaust megtörténtét szükségszerűnek tartja, sőt, azt láthatóan nem nagyon tekinti sajnálatosnak. Ő az, aki a film tanúsága alapján vígan parolázik Mahmud Ahmadinezsád iráni elnökkel.
És akkor itt van még egy neuroteológus, aki a vallásos hit neurológiai hátterét kutatja, és pusztán biológiai alapon megkérdőjelezi a misztikus élmények valódiságát.

Kár a szájbarágós, klisészerű befejezésért, mégis érdemes a filmet megszerezni.

Ajánlott olvasmány: Leo Taxil: A szórakoztató Biblia, Szendi Gábor: Isten az agyban
És íme egy részlet Maher egyik showműsorából, melyben a Bush-kormányzatot gúnyolja.

2009. március 11., szerda

Utolsó bejegyzés mára - Zsófi esti meséje 7 éves korából



Egyszer volt holnemvolt,voltegyszer egycirkusz aholegy kiselefánt született az annya
Dunbónak nevezte el. Atöbbi elefántmama is Dunbónak hívta bár néha cukorkámnak hívták
és ezértdunbó anyukája nagyon mérges volrájuk és mindenki csúfolta mert nagyfülevolt.
Egyszer roszgyerekek mentek az istál
Lóba és beleordítot az eggyikfülébe. Ezért a mamája felemelt a magasba egy szénaboglyát és
Jólmegijesztette őket és ezt szerintem gyerekek megérdemelték ugye? És Dunbó is megijedt
És azthidte hogy az anyukája rá mérges és ezért el is pityeredt.És ekkor találkozott Timothy
O val a ksegérrel ő is nézte hogy mekkora a füle Dumbónak.

Monkey Gone to Heaven


Egyik kedvenc együttesem a nyolcvanas évek jelentős amerikai alternatív zenekara, a Pixies. A Monkey Gone to Heaven c. dalukat hallgatom talán a legtöbbet. Sajnos stúdiófelvételt nem találtam ehhez a dalhoz az interneten, de ez is megteszi:

Monkey Gone to Heaven a Pixiestől. Kim Deal még mindig nagyon szép, és mint női basszusgitáros, továbbra is csodálatom egyik tárgya.

Tegnap véletlenül rábukkantam a dal Steven Lindsay által írt melankólikus hangzású, enigmatikus feldolgozására is, ami nagyon megtetszett:

Moszkauer


Nagyon szeretek sütni-főzni - tegnapelőtt is kedvet kaptam, hogy újra moszkauert (narancsgrillázst) készítsek. Nagyon jól sikerült, és eszembe is jutott egy kedves régi dolog, amikor egyszer az egyik külföldi barátomnak is küldtem a csemegéimből. Megegyeztünk, hogy a postára adásról dobok egy pár sort e-mailben. Arra gondoltam, nem szokványos módom adom tudtára, hogy a sütik elindultak felé:

AP news report, Budapest, Hungary:

Moszkauers, linzer cookies and coconut macaroons depart Hungary

New sweet cakes were made in secret in the kitchen of a certain Hungarian woman yesterday night. The woman whose name remains undisclosed claims that her aim with this operation is to provoke passion for her cakes internationally.
After baking she allegedly wrapped the cakes in cellophane and then packed them thoroughly in a cardboard box. The moszkauers, linzer cookies and coconut macaroons departed the capital city of Hungary safely this morning and are expected to arrive at the home of a renowned food reviewer based in Bydgoszcz, Poland within four days.
The woman said she had made the cakes with high expectations, and her only fear was that the icing on the coconut macaroons would be sticky.

AP Television News reporter Matild Borondi contributed to this report.